Az államtitkár felmérésekre hivatkozva rámutatott: Magyarországon magasabb a "vágyott gyermekek" száma, mint a megszületett gyermekeké, vagyis kevesebb gyermek születik, mint amennyit a gyermekvállaláson gondolkodó szülők szeretnének, az államnak pedig kötelessége, hogy csökkentse azt a különbséget. Elmondta: a jelenségnek több oka van, ezek egyike a gyermekvállalással járó anyagi természetű kihívások, amelyek leküzdésében az állam különböző ösztönző rendszereket felhasználva igyekszik segíteni. Hozzátette: a materiális támogatáson kívül fontos a gyermekvállalással összefüggésben a szemléletváltozás is, de ezt az állam nem tudja közvetlenül befolyásolni, és ezen a téren a civil szervezeteknek játszhatnak jelentős szerepet.
 
Kifejtette: ezért nagyon fontosak azok az önkéntességen alapuló civil szerveződések, amelyek a családban élés és a gyermekvállalás kultúráját segítik.
 
"Mi egy családbarát fordulatot szeretnénk Magyarországon és az egész Kárpát-medence magyarságával összefüggésben végrehajtani, s ebben a civil szervezeteknek a közösségépítő és közegépítő szerepe nagyon jelentős" - hangsúlyozta Orbán Balázs. Hozzátette: ezért a civil szervezetek számára rendelkezésére álló források folyamatosan bővülnek. Rámutatott: ezen a téren a kínálat megteremtése után bővül a kereslet is, vagyis míg néhány éve még "nem volt divat" a gyermekvállalással és családbarát tevékenységgel foglalkozó szerveződésekben tevékenykedni, ma viszont egyre többen vannak ilyenek.
 
"Nagyon bizakodó vagyok, hogy ezzel a szemléletváltással tízéves időtávon belül lehet eredményeket elérni" - jelentette ki, hozzátéve: ezt az állam csak a civil szervezetekkel való stratégiai partnerség keretén belül együttműködve tudja megtenni.
 
Orbán Balázs elmondta: sokkal inkább elkötelezett a magyar kormány ma a civil hálózatok munkája iránt, mint bármikor korábban, amit az is mutat, hogy az ezekhez eljutó kormányzati források megduplázódtak az elmúlt években. Az államtitkár ugyanakkor kiemelte különbséget kell tenni az önkéntességen alapuló civil szervezetek és a nemzetközi beágyazódással rendelkező nem kormányzati szervezetek (NGO) között, mely utóbbiak meghatározott politikai, ideológiai agendát képviselnek. 
 
"A magyar kormány úgy gondolja, hogy ezek tevékenységét nem kell magyar állami pénzből támogatni, (...) s amikor a magyar állam nemzetbiztonsági érdekeivel szembeni tevékenységet fejtenek ki, akkor az ellen fel kell lépni" - jelentette ki Orbán Balázs.